Rögtön az 1. fejezetben találkoztam az alábbi mondatokkal:

"Az ember úgy használ szavakat, fogalmakat, hogy azok jelentésével nem feltétlenül van tisztában. Ez az önkényes fogalomhasználat káoszhoz vezet az ember gondolkodásában és az emberek közötti kommunikációban is. A fogalmak meghatározása és azok következetes használata abban segít, hogy kulcsot biztosít az elmélet megértéséhez."

Miután ezt a részt először elolvastam, egyre többször vettem észre, hogy hányszor használok olyan szavakat, amiknek a jelentésén sosem gondolkodtam el; kijelentem, hogy kiszolgáltatva érzem magam egy helyzetben, vagy valamihez nincs kedvem, de azt, hogy ez pontosan mit jelent, mit takarnak ezek a szavak, még sosem vizsgáltam, egyszerűen elfogadtam a magam számára magyarázatnak és másoktól is elvárom, hogy elfogadják.
És érteni vélem, mikor a másik ugyanezeket a szavakat használja, valahogy, de nem teszem fel a kérdést, hogy a másik mit ért egy-egy szó vagy kifejezés alatt. Így tényleg a káoszban vitatkozunk.

A könyv erre az általános hibára néhány mondatban rámutat, majd a gyakorlatban vezet rá a következő oldalakon egy másik útra: mielőtt összefüggéseket vizsgál, először tisztázza a fogalmakat, így törekszik a mondanivalóját érthetővé tenni.

Mi van, ha a bennem lévő gondolatok közt is rendet lehet így tenni? Mi van, ha csak ez választ el attól, hogy értsem magamat?
Nem csak azt vonatkoztathatom magamra, amit ír, hanem azt is, ahogyan, amikor...