Egy valamire való filozófiai munka ezzel kezdődik, hiszen teljesen új fogalmi apparátussal dolgozik a szerző; vagyis a hétköznapinak tűnő fogalmak nem hétköznapi jelentéstartománnyal bírnak.

Sokszor volt olyan tapasztalatom, hogy beszélgetések, viták, munkák során ha ketten vagy többen voltunk, félreértettük egymást, hiszen a használt fogalmakon én is és a másik ember is mást értett. Mennyire egyszerű - és mégis olyan kevesen alkalmazzák - letisztázni azt, hogy ki mit ért; mire használja az adott fogalmat. Így elkerülhető a félreértés és talán ugyan azt a nyelvet fogjuk beszélni. (Nézetem szerint a bábeli zűrzavar a jelen pillanatban is létezik, csak elhomályosítja az a tény az embereket, hogy látszólag értjük egymást, hisz közös nyelvet beszélünk - de hogy valóban ez legyen, azért meg kell dolgozni.)

Ahogy olvasom a sorokat erről, azt látom, hogy ez nem csupán a másokkal való  kommunikációban jelent félreértési lehetőséget; hiszen ahogy gondolkodom, ahogy használom saját magammal kapcsolatban is a szavakat, még magam sem vagyok tisztában azzal, hogy épp melyik jelentésárnyalatát használom és melyikre nem is gondolok vagy az nekem már mást jelent.

Szerencsésnek tartom magam, hogy olyan nyelvet mondhatok anyanyelvemnek, ami ennyire kifejező, mint a magyar - így ha ezt dobta a gép, akkor jó lenne vele tudatosan is élni.

Szóval a gyakorlatban hogyan tudom ezt használni?

Legelőször is megvizsgáltam azt, hogy valóban fordult már elő velem az, hogy önmagamat is átvertem a palánkon, mert olyan dolgokat gondoltam magamról és a világról, ami nem igaz? Ezt teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy igen. Hogy történt ez? Úgy, hogy egy esemény, történés hatására elkezdtem gondolkodni, pakolgatni magamban, hogy mi történt, majd ahogy megfogalmaztam már más színezete volt mint a puszta tények. Saját magam értelmeztem félre a helyzetet, a le nem tisztázott fogalmaim miatt - mert nem vettem észre, hogy hol van csúsztatás. (Itt logikai csúsztatásra gondolok, ami egy érvelési hiba, ami lehet szándékos vagy öntudatlan, a lényege viszont az, hogy a végeredmény hibás lesz, nem az fog következni a meglévő premisszákból, mint amit kihoztam belőle. Sokkal inkább az lett a végeredmény, amit ki akartam hozni belőle és a gondolkodást arra használtam, hogy ezt alátámasszam. Hogy ez miért van az is megér egy misét, de a tartalomjegyzék szerint erről még lesz szó, úgyhogy akkor visszatérek még erre.)

Szóval a csúsztatással saját magam húzhatom csőbe. Ha a tények helyett, a valóság helyett mást látok, akkor azzal torzítom a saját valóságfelfogásomat; azaz teljesen egyszerűen mondva: ülök, csak pislogok és azt sem tudom mi miért történik. Az agyam az ok-okozati összefüggéseket is csak elferdítve érzékeli - más látok oknak, így az okozat már nem fog stimmelni.

Akkor mi az első lépés? Ahogy a könyv is, én is megvizsgálom a fogalmaimat. Ehhez nagy segítség, ha van, aki ebben partner és a beszélgethetünk erről; így már ketten dolgozva egymást már biztos jobban fogjuk érteni.