Tegyük fel, hogy...

Olvasónapló

2015. aug 25.

Honnan jöttek ide az érzések?

írta: akib
Honnan jöttek ide az érzések?

Az első fejezet utolsó mondataiban két helyen is megjelentek az érzésekre való hivatkozások. “Az öntudat a szereteten alapuló megértés”, " Az éntudatból az érzések visznek ki.“ Hosszú töprengés után eljutottam oda, hogy ezek következnek a korábbi fejezetekből, bár ez elsőre nem volt számomra evidens. Itt megpróbálom körüljárni, hogy miként jogos itt az érzésekre hivatkozni a korábban leírtak alapján.

...

Tovább Szólj hozzá

érzés teória fogalmak tisztázása

2015. aug 23.

Kinyilatkoztatás

írta: kapila
Kinyilatkoztatás

Ennek a bejegyzésnek megvan az a varázsa, hogy lehet, hogy pont az lesz, mint amiről szól, mintegy példázva saját mondanivalóját :)

A könyvben a kommunikáció 7 szintjénél az első szint a kinyilatkoztatás. Ezen a szinten maga a közlés a fontos, tehát bizonyos értelemben nem számít, hogy mi jut el a másikhoz. 

A hétköznapi kommunikációm tele lehet kinyilatkoztatással, már önmagában az is elgondolkodtató, hogy nem nagyon tudok felidézni egyet se. Néhány kép van meg arról, hogy mondom én is meg a másik is, de arról, hogy mit beszéltem már fogalmam sincs. 

Van azonban egy dolog, amit meg tudok ragadni a kinyilatkoztatással kapcsolatban. Ez pedig az alkotói kinyilatkoztatás. Írtam egy rap zenét, felrögzítettem, és kiposztoltam ...

Tovább Szólj hozzá

kommunikáció kapcsolat teória

2015. aug 21.

Minták, minták, minták

írta: ys_
Minták, minták, minták

A 2.3.1 fejezetben a mintákról ír a szerző. Amit olvastam a fejezetben, egészen új megvilágításba helyezett mindent, amit eddig arról gondoltam, hogy mit jelent "egyedinek" lenni. " A minta egy eseménysorozat, ami úgy alakult ki, hogy a gyermek lemásolta a maga előtt példaként szereplő élethelyzetben látott olyan dolgokat, cselekedeteket, gesztusokat, aminek eredménye tetszett neki. "
Rájöttem, hogy amit én "egyedinek" hívtam, az valójában olyan dolgok összessége, amiket úgy másoltam gyerekkoromban, és visszakövethető az is sok esetben, hogy honnét is szedtem össze az adott hobbit, gesztust, szokást, szeretem-dolgot. Tekintsük az irányultságot, amerre az iskolában elindultam (matek, fizika). Édesapa és édesanya amikor beszélgettek, ...
Tovább Szólj hozzá

gyakorlat teória minta

2015. aug 12.

Letisztázott fogalmakkal érthetjük meg magunkat és egymást

írta: ny1931
Letisztázott fogalmakkal érthetjük meg magunkat és egymást

Egy valamire való filozófiai munka ezzel kezdődik, hiszen teljesen új fogalmi apparátussal dolgozik a szerző; vagyis a hétköznapinak tűnő fogalmak nem hétköznapi jelentéstartománnyal bírnak.

Sokszor volt olyan tapasztalatom, hogy beszélgetések, viták, munkák során ha ketten vagy többen voltunk, félreértettük egymást, hiszen a használt fogalmakon én is és a másik ember is mást értett. Mennyire egyszerű - és mégis olyan kevesen alkalmazzák - letisztázni azt, hogy ki mit ért; mire használja az adott fogalmat. Így elkerülhető a félreértés és talán ugyan azt a nyelvet fogjuk beszélni. (Nézetem szerint a bábeli zűrzavar a jelen pillanatban is létezik, csak elhomályosítja az a tény az embereket, hogy látszólag értjük egymást, hisz ...

Tovább Szólj hozzá

kommunikáció filozófia nyelv logika tapasztalat önvizsgálat fogalmak tisztázása

2015. aug 07.

Körülöttem forog a világ?

írta: ys_
Körülöttem forog a világ?

Az 1.5.1 fejezetben az éntudat kialakulásával és fejlődésével foglalkozik. Itt a folyamatban van egy pont, ami nagyon megfogott. Így szól a mondat: " Az egyén idővel eljut arra a pontra, hogy ezeknek a külvilágból származó ingereknek ő a központja. "
Azt hiszem, hogy emlékszem is erre a ráeszmélésre (vagy legalábbis utólagosan megvan, hogy én emlékeztem rá...) Megvan, ahogy vagyok négy-ötévesen és összeáll, hogy "minden, amit eddig tapasztaltam, velem történt. Ilyen dolgok, amiket láttam, hallottam, kóstoltam eddig, senki mással nem történtek meg..." És bontogatni kezdtem ezt az emléket: ha valamit kóstoltam, akkor azt az ízélményt senki más nem érzékelte, ha bevertem a lábamat és fájt, azt a fájdalmat senki más nem érzékelte ...
Tovább Szólj hozzá

gyakorlat gyerekkor teória magamra vonatkoztatni

2015. aug 05.

A tudat és a többiek

írta: kapila
A tudat és a többiek

A "Mi a tudat?" című fejezetben több olyan összefüggés is van, ami számomra megdöbbentő volt, ebből ragadnék ki most egyet.

A tudat meghatározásánál a könyv onnan indul, hogy a tudat, az objektív valóság szubjektív leképeződése az emberben. Majd azt írja, hogy ez egy korlátozott megfogalmazás, és kibővíti azzal, hogy a tudat túlmutat az emberen, továbbá, hogy a tudat az, amiben az emberiség egésze összekapcsolódik. Ezek mellett még az is szerepel a könyvben, hogy a tudat állandó, és az is állandó, hogy benne minden változó.

Tehát az emberiség egésze egy olyan dologban kapcsolódik össze, ami állandóan változik, és ami túlmutat az egyénen. 

Ez az én életemben hogy néz ki? Teszem fel magamnak a kérdést. Hiszen a könyv ...

Tovább Szólj hozzá

kapcsolat valóság ember tudat teória

2015. aug 05.

Magamra vonatkoztatni

írta: ys_
Magamra vonatkoztatni

Ez a könyv megragadott, ahogy előszörre beleolvastam.

Elkezdtem olvasni, és az elején leírja a szerző, milyen logikai szál mentén fog haladni - engem elsősorban az érdekelt, hogy magamra hogyan vonatkoztassam a megállapításait, ezért elsősorban az "egyedi" fejlődésre vonatkozó megfogalmazásokkal kezdtem foglalkozni. Azt láttam, hogy azok azok a dolgok, amik elsőre betalálnak, és kis keresgéléssel sok esetben meg is találtam, hogy magamban milyen benyomások értek a leírtakkal kapcsolatban.

Ezekről fogok írni a továbbiakban, mert ahogy írja is, az élet gyakorlat.

Tovább Szólj hozzá

könyv gyakorlat tapasztalat teória magamra vonatkoztatni

2015. aug 01.

A bevezetésről

írta: ny1931
A bevezetésről

ami szintén rendhagyó :)

Látszik, hogy lassabban haladok, mint egy átlagos könyv esetében. A bevezetés ismét egy kérdéssel indul; elgondolkodtató és ismét egy teljesen új megvilágításba helyezi az egész művet: "Le lehet írni egy olyan térbeli mozgó rendszert, ami állandóan változik, s a végtelenhez közelít; egy olyan véges lineáris zárt rendszerrel, mint egy könyv?"

...

Tovább Szólj hozzá

filozófia gyakorlat tapasztalat teória tudatfejlődés

süti beállítások módosítása